2013. augusztus 24., szombat

Kalórialeleplező - Rágcsa vagy joghurt?

Hihetetlen felfedezéseket teszek. Illetve az ember nem is gondolná, hogy amit egészségesnek hisz, az nem is egészséges és amit nem hisz egészségesnek, az sem egészséges éppen, de legalább nem is rosszabb, mint egy egészségesnek hitt termék. Vegyük például az alábbi fényképet.


Látható, hogy a joghurtnak nem csak a kalóriatartalma nagyobb, mint egy adag rágcsának, hanem a cukortartalma is. Felvetődik azonban a következő probléma: sokan úgy tekintenek a rágogatni valóra, mint ételre, ergo, nem állnak meg egy adag elfogyasztásánál. Természetesen ekkor már jobban járunk, ha inkább egy pohár joghurtot eszünk meg, DE!! figyeljünk oda a következőkre.

Ha éhesek vagyunk, teljességgel mindegy melyiket tömjük magunkba, nem fogunk jól lakni. Ahhoz, hogy a joghurttal is kihúzzuk mondjuk egy óránál tovább, lehet, hogy 2 pohárral kell ennünk belőle, ami már megint egy zsákutca. Azt javaslom, hogy ha éhesek vagyunk inkább együnk egy szelet kenyeret felvágottal, sajttal, a lényeg, hogy mindenképpen tápláló élelmet vegyünk magunkhoz. Miért? Mert azok után valóban csak egy pohár joghurtot fogunk elfogyasztani, vagy ami még jobb, csak egy adag rágicsát. Probléma megoldva.

És egyébként javaslom a következő beágyazott cikk elolvasását is, hogy ha esetleg nekem nem hinnétek, akkor a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársának talán fogtok. :) (Plusz ez azért is jó, mert az általam közzétett termékek németek, a cikkben viszont magyar termékekről van szó.)

(További megjegyzés: a cikket egy az egyben emeltem át az oldaláról ahol találtam, se hozzá nem tettem - kivéve a címlinket, hogy az eredeti oldalon is meg lehessen nézni, se el nem vettem belőle.)

"Termékteszt: Gyümölcsjoghurtok

2013.08.05. / Vági Zsolt [1]
Segít az emésztésben, élőflórát és probiotikumokat tartalmaz, védi a bélbaktériumokat, egyszóval egészséges – gondolják sokan a gyümölcsjoghurtról. Pedig gyakran éppen az egészségtelen kategóriában lenne a helye. Tesztünkben 16 terméket vizsgáltunk, elsősorban a gyümölcs- és cukortartalomra koncentrálva.



Segít az emésztésben, élőflórát és probiotikumokat tartalmaz, védi a bélbaktériumokat, egyszóval egészséges – gondolják sokan a gyümölcsjoghurtról. Pedig gyakran éppen az egészségtelen kategóriában lenne a helye. Tesztünkben 16 terméket vizsgáltunk, elsősorban a gyümölcs- és cukortartalomra koncentrálva.
A tudatos fogyasztó joggal várhatja el, hogy a termék valódi gyümölcsöt és kevés cukrot [2] tartalmazzon, és ne aromák, színezékek, valamint glükóz-fruktóz szirup biztosítsa az ízét és a színét. Ennek mentén állítottuk fel a tesztelési kritériumokat, abból az ideális termékből kiindulva, amely nem tartalmaz mást, csak joghurtot, az ízesítésre szolgáló gyümölcsöt és legfeljebb egy kevés cukrot vagy mézet, hiszen otthon is így készítenénk.

Eredmények
A termékek minősége nagy terjedelemben mozog: míg egyes termékek 9–12g gyümölcsöt tartalmaznak, addig a kevésbé gyümölcsösek csupán 2g-ot. A cukortartalomnál szintén ez figyelhető meg. Bizonyos termékeknél nagyon nagy a hozzáadott cukor [3] és fruktóz-glükóz szirup aránya (6g-tól 12g-ig terjed; a becslést nehezíti, hogy a cukortartalom feltüntetésénél együtt szerepel a tejcukor és a hozzáadott répacukor, cukorszirup).
legjobb két termék, a Cserpes epres joghurt és a Spar Natur Bio szamócás gyümölcsjoghurt előkelő helyezését azzal érte el, hogy
  • teljes értékű gyümölcsöt tartalmaznak a hozzáadott cukormennyiségnél nagyobb arányban, valamint
  • az összetételt tekintve a Cserpes joghurt egyáltalán nem tartalmazott adalékanyagot, míg a Spar termék csak természetes anyagokat (pektin, céklalé) – igaz, ezek nem feltétlenül szükségesek a termék kialakításához.
Annak ellenére, hogy a Cserpes az összpontszámot tekintve első helyen végzett, a címkeinformáció terén még van hova fejlődniük, tápanyagtáblázat ugyanis nem található a címkén.
legrosszabb eredmények a kevés gyümölcs- de nagy cukortartalom és az túlzott mértékű adalékanyag miatt születtek.
Olvasóink a vizsgált gyümölcsjoghurtokról: Cikkünk megjelenése előtt olvasóinkat is megkértük, a csomagolás alapján becsüljék meg a termékek cukor, gyümölcs-és adalékanyag-tartalmát. A doboz alapján olvasóink szerint a Danone Görög krémjoghurtban van a legtöbb, a Cserpes epres joghurtban a legkevesebb cukor. A legkevesebb gyümölcs és a legtöbb adalékanyag a Danone Könnyű és Finom epres joghurtban, míg a legtöbb gyümölcs és legkevesebb hozzáadott adalék a Cserpes epres joghurtban található.

Az utolsó helyen a Danone Könnyű és finom eperízű, élőflórás, zsírszegény joghurtja végzett a magas cukortartalom és a sok adalékanyag [4] miatt, valamint azért, mert valódi gyümölcs helyett csak gyümölcskoncentrátumot tartalmaz.
Az utolsó előtti helyre az Alföldi Tej Kft. által gyártott Magyar joghurt kerültBár ez több gyümölcsöt tartalmazott, mint a sereghajtó Danone, sok pontot veszített az adalékanyagok (aroma, stabilizátor, színezék, savanyúságot szabályozó anyag, tartósítószer), a magas cukortartalom és a hiányos címkeinformáció miatt. Ezek az adalékanyagok ugyan nem veszélyesek a szervezetre, legtöbbjük természetes vagy természetazonos, viszont létező példa is mutatja, hogy ezek nélkül is lehet jó terméket előállítani.
 [5]
Külön érdekessége a tesztnek, hogy a Danone hat terméke a magas gyümölcs- és viszonylag alacsony cukortartalmú jobb minőségtől a sereghajtó gyenge kategóriájúig széles skálánszerepel, viszont az adalékanyaggal egyiknél sem spórolnak.
Gyártó/forgalmazó
Összpontszám
Gyümölcstartalom
Cukorhányad
Címkeinformációk
Összetétel
CserpesSajtműhely, epres joghurt, élőflórás
18
5
5
3
5
Spar Natur PurBio szamócás gyümölcsjoghurt
Spar [7]
17
5
5
4
3
Fuchs eper gyümölcsjoghurt
15
3
5
4
3
Jogobella epres joghurt
Zott [9]
15
5
3
4
3
Mizo Flörtélőflórás, réteges joghurt eperrel, cukorral és édesítőszerrel
Mizo [10]
14
4
5
4
1
Danone Görögélőflórás krémjoghurt epres öntettel
Danone [11]
14
5
3
4
2
Danone Densiakalciummal és D-vitaminnal dúsított, élőflórás, zsírszegény epres joghurt, eperpürével
Danone [11]
14
5
2
5
2
Danone Activia Stevia Bifidus Actiregularis®élőflórás, csökkentett energia- és cukortartalmú joghurtital cukorral és édesítőszerrel
Danone [11]
13
2
5
4
2
Farmer joghurt eperdarabokkal
13
4
3
4
2
Danone Activia Bifidus Actiregularis®élőflórás, zsírszegény epres joghurt
Danone [11]
13
5
1
4
3
Jogobella epres ital joghurttal
Zott [9]
12
5
1
4
2
Kyr epres ízű ivójoghurt
Parmalat [13]
10
1
3
4
2
Milli epres-málnás joghurtital
10
1
2
4
3
Danone Actimel L. Casei Danone®zsírszegény, eperízű joghurtital
Danone [11]
10
1
1
5
3
Magyar Joghurt epres gyümölcsdarabos
9
4
2
3
0
Danone Könnyű és Finom eperízű, élőflórás, zsírszegény joghurt
Danone [11]
8
1
1
4
2

Pontozás
Gyümölcstartalom:
  • 5 pontot adtunk, ha a termék csak teljes gyümölcsöt tartalmazott, nem pürésített, koncentrált készítményt. A legtöbb gyümölcsöt tartalmazó termékhez viszonyítva vontunk le pontot a kevesebb gyümölcsöt tartalmazó termékektől.
  • 8–10%-os gyümölcstartalom esetén nem vontunk le pontot,
  • 6–8%-os gyümölcstartalom esetén 1 pontot vontunk le,
  • 4–6%-os gyümölcstartalom esetén 2 pontot vontunk le,
  • további 2 pontot vontunk le, ha termék csak gyümölcskoncentrátumot tartalmazott.
Cukortartalom:
  • 5 pontot adtunk, ha a termék több gyümölcsöt tartalmazott mint cukrot,
  • 2 pontot vontunk le, ha a termékben azonos volt a cukor és gyümölcshányad,
  • további 1 pontot vontunk le, ha a termékben nagyobb volt a cukormennyiség, mint a gyümölcs,
  • további 1 pontot vontunk le, ha legalább 5%-kal több cukrot tartalmazott a termék, mint gyümölcsöt.
Címkeinformáció:
  • Minden termék 5 pontról indult. Teljes körű tájékoztatás hiánya esetén vontunk el pontot.
  • Pontot vontunk le akkor, ha a terméken nem volt feltüntetve az energiatartalom, az Irányadó Napi Beviteli Értékek (INBÉ) [16] vagy a fő összetevők százalékos aránya.
Összetétel:
  • Azt vizsgáltuk, hány fajta adalékanyag szerepel a termékben, szintén 5 pontról indulva.
  • Pontlevonás járt azért, ha a termék az előállítás és minőség szempontjából teljesen nélkülözhető adalékanyagot  [4]tartalmazott (stabilizátor, színezék, tartósítószer, aroma).
Mi is a joghurt?
Magyar Élelmiszerkönyv [17] alapján a joghurt, a kefir, az aludttej, a tejföl és ezek probiotikus változatai a savanyú tejtermékek termékcsoportjába tartoznak.
A joghurtok közös jellemzője, hogy megfelelően előkészített és hőkezelt tejből, kizárólag az irányelvben meghatározott anyagok felhasználásával, speciális mikrobatenyészetek hozzáadásával savanyítás és alvasztás útján készülnek.
A gyümölcsjoghurtok lehetnek élőflórás vagy nem élőflórás ízesített savanyú tejkészítmények, mindkét esetben a tej eredetű termékhányad legalább 70% (m/m) kell legyen.
Manapság inkább élőflórás joghurtokkal találkozhatunk, de előfordulhat, hogy a terméket utólagos hőkezelésnek vetik alá, ezzel elpusztítva az aktív, élő mikroorganizmusokat. Joghurtok esetén a speciális mikrobatenyészet lehet Streptococcus salivarius subsp. thermophilus és Lactobacillus delbrueckii subsp. bulgaricus meghatározott arányú, szimbiotikus tenyészete.
A tejbe oltott baktériumok képesek megváltoztatni a kiinduló anyag összetételét: a tejcukor egy részét elbontják. A tejsavas erjedés során a joghurtban akár 30–50%-kal is növekedhet a B12-vitamin-, biotin- és folsavarány. Az élőflórás joghurtok tehát táplálkozásbiológiai értelemben értékesebbek.

A szerző dietetikus, táplálkozástudományi szakértő, a Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet munkatársa.
Kép: Nagy Melinda
A cikk megjelenése a Nemzetgazdasági Minisztérium FV-I-12-C-0004 pályázat keretében valósult meg.
 
Teljes szélesség
Keskeny
Szerző: 
 Vági Zsolt
Szerző e-mail címe: 
 szerk@tudatosvasarlo.hu [18]
Képek
Beszúrható képek
"

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése